beo | Be oriented - Beosztáskészítő

Beosztáskészítő alkalmazásunk nagy létszámú cégek, vállalatok, intézmények részére készült, melyek működése során fontos az egyes dolgozók párhuzamos és folyamatos munkarendjének szervezése.

Amellett, hogy a program segíti az Ön munkáját, optimális munkaidő-beosztást is eredményez a munkatársak számára. A fejlesztéskor minden részletre nagy hangsúlyt fektettünk, így garantáljuk, hogy a leghatékonyabb munkaidő-beosztást készítheti el egyetlen gombnyomásra.

A program figyelembe veszi mind a törvényi szabályozásokat, mind pedig a szükséges szakmai előírásokat, illetve a havi beosztás elkészítésekor tekintettel van a dolgozók által igényelt szabadnapokra vagy egyéb távollétekre is. A szükséges peremfeltételek többsége szerkeszthető, igény esetén ezek köre bővíthető. Mindezek segítségével Ön jelentős időt takaríthat meg a havi munkarend előkészítése során, s ezzel együtt minimálisra csökken az emberi hiba lehetősége is. Munkatársai – az előre meghatározott határidőn belül, vezetői beavatkozás nélkül – egymás között szabadon elcserélhetik a kiosztott műszakokat, ezzel a cégen belül növelhető a dolgozói elégedettség is.

A különböző szerepkörök (dolgozók és vezetők) megfelelően elkülönített használata miatt két felhasználói csoportot hoztunk létre: az adminisztrátorok és az egyszerű felhasználók csoportjait. Mindkét típus kiegészíthető megtekintési jogokkal, amellyel elérhetik az archív adatokat, vagy igény esetén akár más csoportok beosztását is.

Minden beosztás és riport nyomtatható és Excel formátumba exportálható. Ez szükséges lehet a cégvezetés, a HR osztály, vagy egy munkaerő-kölcsönző cég felé történő jelentések megalkotásakor, vagy épp a jelenléti ívek készíthetők elő a dolgozók számára. A felhasználók egyszerűen megválaszthatják a használni kívánt nyelvet: az alkalmazás a magyar mellett jelenleg angol, német, szlovák és román nyelveken futtatható, igény esetén további nyelveken is.

Cégünk bármikor rugalmasan, az Ön vállalati igényeihez igazodva testre szabja a beosztáskezelő programot azért, hogy az optimális működést biztosítsa minden felhasználója számára.